A menyasszony előre áll, hátat fordít, visszaszámlálás…3…2…1…és repül, aminek repülnie kell. A lányok sikítoznak, a férfiak feszült csendben várják az akció végét. Most őszintén. Ki ne ne akarná elkapni a repülő csokrot?! Belsőnk néha mást mond.
Az esküvői szertartásokon valljuk be: a menyasszony a legszebb. Senki sem meri kimondani, de minden hajadon hölgy irigy, ha csak rápillant a menyasszonyra. Neki már sikerült, végleg behálózta a párját és most boldog. Mi az, hogy boldog… 15 centire a föld felett jár és így lesz ez örökkön-örökké. Vagy legalábbis egy darabig.
A csokrot a szokásoknak megfelelően a vőlegény rendeli meg, a boldogság és az összetartozás szimbólumaként saját öltönyére tűz egy virágot belőle. A menyasszony a csokordobással jelképesen a boldogságot adja át a még hajadon lányoknak. Akinek a kezében landol, ő lesz a következő ara a sorban. Ez így szép.
A mögöttes gondolatok azonban már nem ennyire idilliek. Mit gondolhat a hajadon? Valakinek teher, hogy elkapja, valakinek pedig remény. Olyan boldogság semmiképp sem, mint a menyasszonyé, hiszen akkor nem állnának az elkapó tömegben. Apropó tömeg…Mi van akkor, ha csak páran ácsingóztok a csokorért? Vagy egyedül Te nem keltél még el? Vagy a szingliség most amúgy is trendi, lássa csak mindenki, hogy szabad vagy? Vagy ellenkezőleg, már hosszú ideje várod a gyűrűt és reméled, hogy ezzel végre megtörik a jég és kiérdemeled?
És akkor már szóljunk a férfiakról is. Feláll a női sereg az egyik oldalon, várják a csodacsokrot, tülekedés, lökdösődés, ricsaj. Közben a férfiak a másik oldalon feszülten várakoznak. Abban a pillanatban nem vesznek levegőt se. Mit is várnak pontosan? Megnyugvást. Több értelemben. Megnyugvást azért, hogy ne a párjuk kapja el a csokrot. És megnyugvást azért, hogy lássák párjuk reakcióját, ha elkapják a virágot. De bármi is történjen, egy nagy sóhaj feloldja a csendet, és minden a legnagyobb rendben folytatódik tovább…
